Prológus

~~~Lora~~~

-Anya, mikor indulunk? Már egy órája kész vagyok!!- ordítottam le. 

-Jól van kicsim, 5 perc, csak még Clara cipőjét megkeresem. 

Hát igen. Van egy húgom, aki tök cuki, sosem verekszik és nem csórja el azt a kevés sminkem. Igazi testvérek voltunk, akik mindig megbeszélték a bajaikat, gondjukat. Hiába fiatalabb nálam 2 évvel, ő a legjobb barátom. 

-Kop-kop, Lora bejöhetek?

-Gyere húgi. Beengedtem és megnéztem magam a tükörben. A hosszú, barna és göndör hajammal nem tudtam mit kezdeni, ezért ki volt engedve. Zöld szemeimmel vizslattam magamon a könnyű, mégis elegáns, virágmintás  rucimat. 

-Lora, kérdezhetek valamit? Miért pont egy étterembe megyünk? Tudom, hogy nem vagyunk valami összetartó család, de egy étterem. Az nem sokat segít...

Sóhajtottam, mert ezt én is tudtam. Elhidegültem a szüleimtől, mert csak magukkal foglalkoztak. Tavaly, amikor 17 lettem, kaptam egy hitel kártyát és ennyi. Ennyi a nagy szülői törődés. Nem érdekeltem őket, csak Clara. Ennek ellenére mi jól kijöttünk a húgommal.

-Lányok, indulunk! Clara kicsim, hozd az esőkabid! L., te meg hozz egy gumicsizmát, nehogy baja legyen az én Clara-mnak!!!

Bezzeg az én nevemet sosem mondja. Csak azt mondja, L. Még egyet sóhajtottam és beszálltam a kocsiba. Kinéztem az ablakon és apa elindította a motort. 16 évig én is kedvenc voltam. Szerettem azt a korszakot, és egyszer csak Clara lett az, akit elhalmoztak a szeretetükkel. Pedig semmi rosszat nem tettem, leszámítva, hogy már nem vagyok szűz. New Yorkba tartottunk, mert ott van valamilyen étterem, ami puccos és drága. Már az autópályán haladtunk, és egy szomorú számot dúdolgattam, mikor megláttam egy szembejövő autót a mi oldalunkon. Nagyon megijedtem, hiszen ez nem történhetne meg.

-Apa, vigyázz!!!!- kiáltottuk egyszerre a húgommal. 

De ő meg sem hallotta, mert anyával vitatkozott, szokás szerint. 

Apa, apa!!!!- ráztuk- Vigyázz!!!

De nem reagált. 

-Neeeeee!!!! Csak ennyit hallottam. Forogni kezdett a világ és minden elsötétült...